2016. május 11., szerda

Gondolatok1 - Hiszek a kozmopolita szellemiségben és ahogyan a váltást megélem

Az nlcafe cikkbe (cikk link), - amely ezt a blogot részemről, mint motivációs mérföldkő, életre hívta ebben a formában - nem fért bele pár gondolat, ebből számomra az egyik meghatározó:

Hiszek a kozmopolita szellemiségben: Az egész föld az otthonom és azon belül, ha olyan helyre születtem, ahol nem olyanok élnek, akik hasonlítanak hozzám vagy amilyenné váltam, akkor elmegyek oda, ahol a mindennapok közelebb állnak az értékrendemhez.

De mindenhol a közösségért felelősen kell élni és segíteni, ahol csak tudunk. Talán nem véletlen, hogy Magyarországi jótékonysági klubbunk neve is Cosmopolitan Lions Club Budapest lett. (link a klubhoz)

Továbbra is felelősnek tartom magam a szülőhazámért is, de az álláspontomat egy olyan példával tudnám leírni, mint egy hajót, amin a lék egyre nagyobb, mert pont azok, akiknek be kellene tömniük, csákánnyal vágják még nagyobbra, de különböző okokból a felhatalmazásuk erre nem csökken. Ám én csak egységnyi vizet tudok kimerni, akárcsak a többiek és a hajó el fog süllyedni.
Nagyszüleim életéből, történeteiből okulva hiú ábránd azt hinni, hogy nem fog és hogy bármit tehet az ember majd akkor.
Így két választásunk van, egyik, hogy vele süllyedünk, és ügyesen helyezkedve reménykedünk benne, hogy túléljük és megint megment valaki. Másik, hogy átúszunk egy másik hajóra, ahol bár szintén van lék a hajón, de számít, amit vissza tudunk merni a tengerbe a hajóból és a hajó nem süllyed el.

Amikor pedig elsüllyed a mi régi hajónk, mi magunk sokkal több segítséget tudunk majd adni a mentésben, mintha a megmentendők között kapálóznánk.

[Folyt. köv. ...]

5 megjegyzés:

  1. Cosmopolitan Lions Club Budapest? Érdekes! Sok nagyvilágba szakadt honfitársam különböző, kis hazánkra emlékeztető, honvágy csökkentő egyesületet alapít. Divat? Nem tudom, de Ausztráliában sem megy ez másképp! Kár, hogy híreim szerint legtöbbjükben "felvételiztetnek". Kozmopolita egyesület!? Szelektáló club!? Tartsunk össze társaság?....van ennek létjogosultsága idegenek közt, kis közösségben? Talán. Tiszta búzában itthon és Ausztráliában is mindig van ocsú. Sok kivándorolt (disszidált) magyar jött haza a 90-es években. De minek?! Milyen egyesületi tagok voltak? Őket itthon és a világban is már egyszer "kiválogatták". Lehet, hogy a "politikai okokból" emigrált és hazatért klubtag miatt kellett elmenekülnötök? Egy biztos! A mi kis országunk leginkább egy "derítőre" hajaz. Alul a "tenger árja" , felül meg a sz...ar! ...és ki az úr? Ők nem jöttek haza a potenciális jelöltek meg elmenekültek. (Bocs, de azt hallottam, hogy a "magyar" klubok közt odakint folyik a rivalizálás.) Wombat vagy wombat ez itt a kérdés? Felhívnom figyelmeteket: ...mindig csak óvatosan, mert a vér nem válik vízzé, a magyar idegenbe is magyar!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy a magyar magyar mindenhol. De magyarnak lenni lehet a jó tulajdonságok túlnyomó részét képviselve és szintén lehet a rosszakat hordozva elsősorban. Mindig az adott egyénen múlik. Történelmileg úgy tűnik, hogy a magyar tulajdonság-kombó nagy közösségek tekintetében széthúzó és emiatt önmagát a periférián tartó eredménnyel jár. Kis közösségekben viszont külföldi visszajelzések alapján az átlagnál sokkal nyitottabb, szabadabb érzelmű, vendégszeretőbb. Egyén szintjén hol messze felülmúlja társait kreativitásban, munkabírásban, néhaviszont képtelen a közösség teljesjogú tagjává válni, mert ravaszabbnak vagy ügyesebbnek hiszi magát a közösségnél, ahova került és nem veszi észre, hogy a közösség attól erős, hogy elfogadjuk a szabályrendszerét mindaddig, amíg egyezményesen nem sikerült változtatni rajta. Ezt magamban is mindig érzem, remélem sikerrel le fogom tudni gyűrni magamban.
      A Cosmopolitan Lions Club Budapest egyébként magyarországi klub és a Lions Klubbok valóban csak azután vesznek fel új tagokat, ha az illető legalább egy évig bizonyítja azt, hogy érdemes rá. Ez a világ minden Lions Klubjában így van, ez is teszi a Lions Klubokat a világ legnagyobb létszámú jótékonysági szervezetévé. De a legfontosabb összefüggés az, hogy a Lions Klub-ok teljesen különválasztják működési gazdálkodásukat az adományként gyűjtött összegek kezelésétől, így 100%-ban minden gyűjtött adományt a rászorulóknak tudnak juttatni. Ez a világszövetség szabályzatának köszönhető, ami évszázados múltra tekintehet már vissza.
      Kedves László, bizonyos részeit kommentjének nem teljesen tudtam követni, de ezzel együtt köszönöm, hogy megtisztelt a bejegyzésével

      Törlés
  2. Néha még saját magamat is nehezen követem, hát még másokat. Kozmopolita : világpolgár! Nekik nincsenek egyesületeik, mert mindenütt otthon vannak. Bárhol a világban! Akadnak köztük magyarok, etiópok, németek, kínaiak, angolszászok, ausztrálok, egyetemi tanárok, előadó- és képzőművészek, újságírók, költők, vállalkozók, külföldre kivándoroltak ......! Én szívem szerint egy kertet, közparkot építenék Ausztráliában a magyar klubtagság helyett. Oda senkinek nem kellene "felvételiznie" esetleg évekig várnia a belépésre. Fajtól, felekezettől, nemzetiségtől, politikai és egyéb véleménytől függetlenül látogathatná, pihenhetne, beszélgethetne, találkozhatna mindenki, honfitársaival vagy azzal akivel akar! Tudom ezt hívják idealizmusnak. Jótékonykodni sem kellene lelkiismereti okokból. A rászorultságot nem lehetne megszüntetni???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát mindenesetre, amíg nem szűnt meg a rászorultság, addig azért érdemes jótékonykodni is.
      Itt Ausztráliában speciel annyira sok a park (legalábbis itt a Gold Coast-on, ahol mi élünk jelenleg), hogy nem gond senkinek mindaz, amit írsz, az itteni magyaroknak is van egy kedvenc parkjuk, ahova a magyar rendezvényeket szervezik :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés